Vissza a főoldalra

Kiválóan sikerült az 2023-as Hokitavasz

máj 16, 09:05
hokitavasz.hu

Igazi hokiünnepet hozott a Magyarország-Kanada mérkőzés az MVM Dome-ban, amelyen megdőlt a hazai nézőcsúcs. 

14756 – most már ez a hivatalos nézőrekord magyarországi jégkorong-mérkőzésen. Ennyien szurkolták végig ugyanis kedden a magyar és a kanadai válogatott találkozóját az EUROVIT Hokitavasz keretében, vagyis jócskán sikerült meghaladni a 11500-as rekordot, amely ötven év után dőlt meg.

Az MVM Dome-ban rendezett mérkőzés színvonalas játékot és szép gólokat hozott: a mieink Sofron István találatával gyorsan vezetést szereztek, majd az NHL-es sztárokkal felálló ellenfél fordítani tudott Cody Glass mesterhármasával. A harmadik harmadban Galló Vilmos góljával szépített a magyar csapat, és a végén kétgólos hátrányban a kapust lehozva rohamozott, de Tyler Myers bevette az üres kaput (2-5). A közönség hosszasan éltette mindkét csapatot, a kanadai játékosok a mieinkkel összeölelkezve hallgatták végig a Himnuszt.

Az esemény feltette a világ jégkorongos térképére az MVM Dome-ot, amely remek helyszínnek bizonyult. A jég minőségével valamennyi résztvevő elégedett volt, de a létesítmény egésze és maga Budapest is lenyűgözte a kanadai sztárokat.

A mérkőzést megelőző show sokak szerint az NHL-ben is megállta volna a helyét, a látványos bemutatáshoz hasonlót nem sok hazai sporteseményen láthattak eddig a nézők. Népszerűek voltak a kísérő programok is, sokan próbálták ki az aktivitásokat, a kapura lövéstől kezdve a reflexfalon és a kockapuzzle-on át az Xboxig. A SeyU alkalmazását is rengetegen használták, és küldtek képet magukról a történelmi mérkőzésen. Sok látogatót vonzott a szapporói hősöket bemutató tárlat, ahol maguk a főszereplők is felidézték a 2008-as emlékeket. A magyar hoki kedvelt alakja, Csúszka ezúttal a barátait is elhozta, hét egyesület kabalafigurája csatlakozott hozzá, hogy megtanítsa táncolni a közönséget. Összesen 836 plüssmaci gyűlt össze a Maci Kórház és a Szív Bajnokai Alapítvány gyűjtőpontján, a felajánlott játékok a kórházban gyógyuló szívbeteg gyerekekhez jutnak el. A Szintlépés Alapítvány által szervezett néma liciten 1 470 000 forintot folyt be a különböző relikviákra, az összegből sporteszközöket kapnak a gyermekotthonokban élő gyerekek.